Egyértelmű, hogy melyik a legjobb lakásbiztosítás 2019 online is elérhetői közül

Nem sokkal ezelőtt a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy kicsit újrarendezzük, összefésüljük otthon a papírjainkat, iratainkat, szerződéseinket. E művelet közben akadtunk rá a biztosítási papírjainkra, amit még vagy 10 évvel ezelőtt kötöttünk a lakásunkra, és azóta is fizetünk. Rá kellett jönnünk, hogy egy nagyon régi és nagyon elavult csomagot fizettünk ilyen hosszan, anélkül, hogy bármiféle változás történt volna. Egyetértettünk abban, hogy ezen bizony sürgősen változtatnunk kell, mert ha tényleg történik valami, akkor akár bajba is kerülhetünk. A legjobb lakásbiztosítás 2019 online megkereséséhez mind a ketten rávetettük magunkat az internetre, mert a sok ajánlat közül valahogy ki kellett választanunk egyet.

Nem volt könnyű a kutatás, mert nagyon sok kóklernek tűnő cégbe belefutottunk, ahol a végén mindig kiderült, hogy a szerződés megkötésével senki más nem járhat jól, csak a társaság. Ezen felül azt is átgondoltuk, hogy nagy, nemzetközi multihoz sem biztos, hogy szeretnénk menni, mert ott aztán tényleg csak egy statisztikai számadatként, egy beszélő pénztárcaként kezelik az embert, és ha kártérítésre kerül a sor, akkor húzzák a szájukat meg jogi kiskapura hivatkoznak. Szóval bekapcsolt bennünk a válogatós énünk, de úgy voltunk vele, hogy ha már újat kötünk, akkor az legyen hosszú távú.

Én például nem csak az interneten kutattam, hanem az ismerőseim, kollégáim körében is körbekérdeztem, hátha valaki tud valami jót ajánlani. Végül a könyvelési osztályról az egyik kolléganő küldött nekem egy emailt, amiben a legjobb lakásbiztosítás 2019 online megjelölés mellett egy magyar tulajdonú biztosítótársaság weboldala volt linkelve. Akkor azonnal nem nyitottam meg, hanem csak otthon, de azonnal a személyes toplistám élére került. Sokkal, sokkal szimpatikusabb volt már a bemutatkozó oldaluk is, mint a többi személytelen, lehangoló, vagy éppen nagyzoló honlap, amit addig átnéztem, és amelyek szinte kivétel nélkül a saját dicsőségüket és nyereségességüket hirdették. Ezzel szemben a Pannonsafe egy sokkal inkább ügyfélközpontú, két lábbal a földön járó cégnek tűnt, akiknél fontos az emberek elégedettsége.

legjobb lakásbiztosítás 2019 online

Alig vártam, hogy a feleségem is hazaérkezzen, és neki is beszámolhassak a fejleményekről. Amikor belépett az ajtón, szinte azonnal meg is rohantam a frissen szerzett információimmal. Azaz megrohantam volna, ha a Pannonsafe említésekor fel nem kapja a fejét, hogy én is azt találtam meg. Mint kiderült, neki is egy kollégája ajánlotta a figyelmébe, mint a legjobb lakásbiztosítás 2019 online is intézhető felülettel, és amivel ez az emlegetett munkatárs már évek óta nagyon elégedett. Jót nevettünk a dolgon, hogy mind a ketten ugyanazon a napon találtuk meg ugyanazt a céget, és egyetértünk abban, hogy ha ilyen jó ajánlásokat kap, akkor mindenképpen adnunk kell neki egy esélyt.

Az online ügyintézés nagyon jól jött, mert nem biztos, hogy tudtunk volna időt szakítani arra, hogy befáradjunk az egyik fiókjukba, így viszont nagyon hamar és nagyon kényelmesen sikerült túlesni a tájékoztatáson. Az ügyintézőnk nagyon kedves volt, egy csomó olyan kérdésre is választ adott nekünk, ami voltaképpen még meg sem fogalmazódott bennünk. Persze a nyomtatványok intézése miatt mindenképpen kellett csinálnom magamnak egy kis szabadidőt, de úgy érzem, hogy megérte, mert annyival kedvezőbb és annyival széleskörűbb lakásbiztosítást sikerült kötnünk, amit össze se lehet hasonlítani a régivel. Szerintem, hacsak meg nem keresnek minket valami még ennél is lenyűgözőbbel, akkor biztosan itt maradunk az elkövetkező évtizedre is.